Világ életemben tériszonyom volt. Emlékszem, mikor életem szerelme először meghívott magához, az első kérdésem az volt, hogy hányadik emeleten lakik. Mielőtt még válaszolt volna, már elkezdett izzadni a tenyerem. Aztán kimondta: 5. emelet. Szorongás kerített uralmába. Egy héten át azon gondolkodtam, hogy hogy fogom ezt túlélni. Tudom, hogy nehéz ezt elhinni, és fogalmam sincs mitől van, de tényleg ennyire súlyos a helyzet. Aztán a bizonyos napon megérkeztem hozzá. Nagyon örült, fel is mentünk a lépcsőn. Már ekkor remegtem. Aztán kinyitotta a gangajtót. Alig mertem kilépni, látta, hogy félek. A falhoz simultam, nem néztem semerre. Végül bejutottunk a lakásba, mire elsírtam magam. Nagyon kedves volt, megölelt és megnyugtatott. Azt mondta, erre találnunk kell valami megoldást. Izgatottan hívott fel néhány nap múlva, hogy ő meg is találta. Annyit mondott: AR, virtuális valóság. Állítólag egy szemüveg felvételével egy egészen másik térbe csöppenhetsz. Végeredményben nem lényeg, hogy tényleg ott vagy-e, mert a szemeden keresztül az agyad másképpen kódolja. Azt mondta, mindenképpen be kell szereznünk egy ilyen szemüveget, és szép fokozatosan megszoktatni az agyammal a magasságot.
Remélem ennek a segítségével, hamarosan egy kalandparkban találom magam.