Akciós zselé lakk induló készletek

admin   2016-10-23   Nincs hozzászólás

színváltó zselé lakk készletAzt hiszem elérkezik lassan az az idő, amikor kipróbálhatom élesben is a hőre változó gél lakkot. Már néhány hónapja szemezek vele, de az időjárás véleményem szerint nem tette lehetővé azt, hogy élvezzem is különleges körömdíszítésemet. Ez a gél lakk ugyanis a hőre változtatja a színét, meleg hatására kivilágosodik, míg hidegben besötétül. Mivel használata ugyanolyan mint a hagyományos lakk zseléé nem is okoz majd problémát a felvitele barátnőmnek, aki rendszeresen elkészíti körmeimet. Bár ő nem végzett műkörömépítő, munkájával nagyon elégedett vagyok. Néhány éve még hagyományos körömlakkal varázsolta át körmeimet az alaklomnak illőre, így a lakkzselé induló készletet tőlem kapta meg születésnapjára ajándékba. Mikor kibontotta csak nevetett, hiszen rögtön tudta, hogy vásárlásom nem volt teljesen önzetlen, hiszen utána minden esetben a zselélakk kezdő készletben talált alapanyagokból készítettük el körmünket és a közepe erősségű UV lámpa alatt szárítottuk meg. A hőre változó gél lakk felvitele után is ezt fogjuk használni, az eredményre pedig nagyon kíváncsi leszek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!