Lakberendező program gyors segítség

admin   2016-11-20   Nincs hozzászólás

lakberendezésA lakás berendezése nem egyszerű feladat akkor sem, ha egy vagy két felnőtt lakik egy lakásban, ám az izgalom akkor következik, amikor gyermekek is a család részei lesznek. Tapasztaltam a dolgot, hiszen derült égből villámcsapásként ért engem is a hír lassan 10 éve, hogy tervezett terhességem során nem egy, hanem két gyermekkel is bővül majd családunk. Ez az információ nagyban felborította minden elképzelésünket, mely a gyermekvárás illetve gyermeknevelés témában szóba került. Azonnal tudtuk, hogy lakásunknak nagy átalakításon kell keresztül mennie a terhesség hónapjaiban, azt azonban nem tudtuk, hogy melyek lennének a leglogikusabb változtatások. Szerencsére kolléganőm férje lakberendező, így gyorsan a segítségünkre sietett. Kávézás közben a lakberendező programba illesztette a lakásunk alaprajzát és kezdődhetett a „bútortologatás”. Több számomra kedves bútortól is meg kellett válnunk, ám csak így volt kivitelezhető a gyerekszoba kialakítása, melyben a két kiságy mellett egy szekrénynek is el kellett férni.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!